Tavasz van!

Ahoy!

Most már ténylegesen tavasz van. Épp ideje volt! Ennek pedig a hivatalos hírnöke nem is lehet más, mint a japán cseresznyefák virágzása.

Nemrég találtam ezt a gyönyörű képet, nagyon megfogott :)
Ráadásul az utca, ahol lakom, végig van ültetve cseresznyefákkal, alig tudok betelni vele, mindig leszedek egy kisebb ágacskát, most is van egy ilyen a gép mellett, olyan szépek.

Sajnos, nem jutottam át a MOME előszűrő vizsgáján :(
Ez a legfőbb okom jelenleg, miért nem írtam friss bejegyzéseket, de most kellett egy kis idő, amíg összeszedtem magamat, azt hiszem, már jobb egy kicsit. Igazából a helyzetabszurditása volt ijesztő, amikor megjelentem 19 évesen, a sok huszonéves (!) között, akik már a harmadik, negyedik, vagy sokadik körüket rótták az egyetemi bejutás előtt, és még mindig nem vették fel őket. Életemben először láttam természetes vörös, raszta srácot, akinek még jól is állt. Persze a tucat emberekből volt a legtöbb (fura, rengeteg volt a lány, fiú elvétve akadt csak), meg a mű hipsterek, és esetleg egyedibb alakok, hozzám hasonlót sehol sem láttam, elég kényelmetlen volt az is, hogy egyetlen kérdésemre se tudtak válaszolni a standoknál ülő illetékes emberek.
Arra végképp nem tudtak válaszolni nekem, mi van, ha több szakra adom be a jelentkezést, de csak egy mappám van. Klasszikus fejetlenség, sőt, még az iroda ajtaját se nyitotta ki senki, ahova elirányítottak, kérdezzem meg ott.

Ezen kicsikét elhüppögtem, szontyologtam egy ideig, hogy az egyetemi élet még várat magára, de hát ez van, marad addig egy OKJ-s képzés...

Mostanság az időmet dolgozatírással töltöm, némi kockulással, és verstanulással, innen szólok, aki memoritereket kap a suliban, az még másnap kezdje el felmondani, ne járjon úgy, mint én!

Rákaptam a nosztalgiázásra. Valamiért a '90-es évek nyernek nálam, újabban The Cure-t hallgatok, és újranéztem néhány régi, kedves filmet, mint az Addams Family, Beetlejuice, Holló, ilyesmi.

És persze az Ollókezű Edward!
Tim Burton, Danny Elfman, és Johnny Depp a tökéletes filmes trió, igazából a legtöbb szereplőt kifejezetten nem szeretem, de Edward nagy bociszemei annyira szánnivalóan édesek, hogy újra és újra beleszeretek a film végére (akkor már bömbölök, amikor Kim megkéri Edwardot, hogy ölelje meg, és ő erre azt válaszolja: "Nem tudlak.")
Ne is essen szó arról, hogy a filmet záró dalt hallgatom egész nap, amiért Danny Elfman díjat is kapott ( The Grand Finale). Ilyenkor azt kívánom, hogy bár tudnék énekelni, és lehetne belőle musicalt csinálni, mint a Nightmare Before Christmas-ból...

Itt az ideje visszatérnem a verstanuláshoz, ha végeztem, már előre kiterveltem, mit csinálok egy örökölt pici neszesszerrel...

Addig is, szépességes estét mindenkinek! ^^

U.i.: Valamiért a kommentekre nem tudok válaszolni, ezért köszönöm meg így Nightmare és Ms.Rat részéről, hogy írtak Nekem, köszönöm a sok jókívánságot, és jó, hogy olvastok :)