Hajj-hajj szerda van...de bár péntek este lenne!
Kicsit magam alá kerültem, és most nesze neked internet... Újabban elég rosszul alszom (az óraátállítás miatt valószínűleg), ráadásul még piszkálnak, és hülyének néznek... Bááá, inkább kezdem másképp.
Közeleg az érettségi, jövő héten jön a tablófotózás, és anyám képes volt azon hisztizni, hogy a ház előtt állva csúnya a szobaablakom egy égősor és az eszkábált függönyöm, mert nem "szimmetrikus"( =ugyanolyan) a ház többi ablakával. Ezen kellett vele veszekednem két napig, mire rábólintottam, hogy jól van, akassza fel az alsó (amúgy teljesen hasztalan) függönyt, ha ez kell neki... Pedig ha nem vágták volna ki a thuja párost az ablakom elől, tudtam volna nyugodtan aludni, és ezzel se kellett volna elvenni az időt. Ezek után még kicsit lenyugtattam magamat, amikor a pasija bevállalta a függöny felrakását. Inkább én a létrán lettem volna! Lenyeltem,amikor leszólta az égősoromat az ablakban, azon kicsit kiakadtam,hogy leverte a kedvenc gyertyatartómat az ablakból (észre se vette) aztán utoljára odavetette, hogy "le kéne mosni az ajtódat". Ez az ő szeméből egyenes célzás arra, hogy én csináljam meg, de azért lehet,hogy egy "légyszives" beleférhetett volna. Mint amikor...
- a nappali bútorokat
- a konyhát
- az udvart
- a teraszt, és a rajta levő hintaágyat
- a macskák terasz lepisilését
Letörölgetni és polírozni, felmosni, kisöpörni, szintén felmosni/lemosni, elkergetni KÉNE.
Mióta is játssza ezt? Á, pont egy éve. Csodálatos. Miközben ő egyáltalán nem csinál semmit, elvárja, hogy alkalmazkodjak hozzá, de közben ugye "elrontom a számítógépét", szeme láttára nem tanulok vadul, "csapkodom" az összes szekrényajtót, van véleményem, és nem kívánok helyettük takarítani. Ezeken felül nem hallgatok anyára, és csak lopom a napot. Régebben volt az is,hogy utálom őt, mindenki ki akar vele szúrni (most is megy néha), biztos járok az egyik fiúhaverommal, stb.
Anya néha besegít, de mostanra ő is rákontráz, folyton ellenőrizni akar, és újabban zsarol...Hogy nem mehetek el találkozni se a barátommal, se a legjobb barátnőmmel, "mert ő azt mondta".
Elmúltam 19, és egyre jobban rám akaszkodik, és olyan, mintha egy mérges kígyó fojtogatna a szeretetével. Ha ez még az egyáltalán! Pedig ő tudja, mert elmondom neki, hogy a suliban szívatják az egész osztályt, hogy minden második nap Pokol, hogy mennyire aggódom a nagyapámért, hogy mindenkinek bájologni kell, hogy azt hallgatom, éhen döglök munkanélküliként, hogy szívom azt az átkozott inhalálós pipát minden reggel, hogy félek az érettségitől, az év végétől, hogy minden minél jobb legyen.
De mégis kinek? Miért járok a lelkek karneválján egyedül vékony álarc alatt, s ha leveszem, miért hiszik rólam, hogy igazi arcom a festett, csipkés porcelán?
Mostanra kezd nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon elegem lenni... Csak számolom a napokat, mikor kiléphetek ebből a világból. Sírhatnékom van, de nem tudok, sikoltoznék minden éjszaka, de nem jön hang ki a torkomon, és fuldoklom bájmosollyal tovább, tovább, tovább...
Legközelebbre megpróbálok valami vidámabbat keríteni. Ha eljutottál eddig, jó, hogy elolvastad, majdnem olyan,mintha meg is hallgattad volna.
Köszönöm.
Jó éjt ~
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése